Önbizalomedzés scrapbookkal

Szerző: Tihany Tamara

Jajj, de sokat gondolkodtam, hogy honnan közelítsem meg ezt a mai posztot!

Mert hát, ha csak az albumot nézi valaki, akkor azt hiheti, hogy „basszus, ennek a csajnak aztán jó nagy az arca!”, meg azt, hogy kissé indokolatlanul sok fotót csinálok magamról 😀 És hát, az egyik talán igaz is (az indokolatlanul sok fotó dologban azért lehet valami 😀 ), a másik viszont nem is lehetne távolabb a valóságtól…

Elég messziről kell indítom, ahhoz, hogy értsétek, és bár hosszú lesz, szeretném, ha áldoznátok rá pár percet, hogy elolvassátok.

Aki már scrapbookos pályafutásom eleje óta (személyesen is) ismer, az tudja, hogy két éve elég tetemes túlsúllyal rendelkeztem, amiből kemény munkával, jó hosszú idő alatt sikerült leadnom egy fél felnőtt nőre valónyi súlyfelesleget. Ami szuper ugyan, de lássuk be, még mindig van rajtam ugyanennyi plusz. Ha épp jobb passzban vagyok, akkor csak az elért eredményt látom, és nagyon boldog és büszke vagyok. Ha meg épp kicsit rosszabb passzban vagyok, akkor az előttem álló utat látom, másokhoz hasonlítgatom magam, és elégedetlen vagyok és türelmetlen. Szóval bár ez az album csak egy felszínes szelfizgetős albumnak látszik, valójában nagyon is komoly súllyal és mondanivalóval bír, hisz azért született, hogy emlékeztessen engem pár dologra.

Ha ezeket a képeket nézem ugyanis, sok minden eszembe jut róluk. Az, mikor annyira kövér voltam, hogy nem találtam magamnak ruhát egy átlag ruhaboltban, ezért inkább nem is nagyon vásároltam, de ha vásároltam is, örültem, ha valami rámjött, azzal már nem foglalkoztam szép-e. :/ Vagy mikor annyira pufók volt a fejem, hogy hiába sminkeltem, az se sokat segített. Vagy hogy utáltam a nyarat, mert se rövid nadrágot, se ujjatlan felsőt nem tudtam hordani, az iszonyatos izzadásról nem is beszélve… Mondhatjuk, hogy ez az album amolyan válveregetés-féle magamnak, egy örök emlék, ami mindig emlékeztetni fog engem erre az utazásra. És egy emlékeztető arra is, hogy szeressem magam, és hogy jó csaj vagyok. Lehet túlzásnak érzitek ezt így leírva, de ezeket a képeket olyan pillanatokban lőttem magamról, mikor épp annak éreztem magam. És ez korántsem egy olyan érzés, ami reggeltől estig-estétől reggelig tart, nem egy konstans dolog, úgyhogy ezeknek a pillanatoknak a kimerevítése, sőt kiemelése nagyon nagy jelentőséggel bír! Van két kislányom, akik szeretném, ha boldog, elégedett nők lennének felnőtt korukban, akik nem méregetnék magukat folyton kritikus szemmel, hanem tudnák szeretni a testük, látni magukban a szépet, arra fektetni a hangsúlyt, amivel elégedettek, és nem arra, amivel nem. Ezért nagyon fontos, hogy én is megtanuljam igazán szeretni és elfogadni magam, hogy ne egy olyan anyát lássanak, aki keserűen áll a tükör előtt, és becsmérli önmagát, hanem egy olyat, aki büszke az elért eredményeire, és szereti magát úgy, ahogy van, és ki tudja akár azt is mondani, hogy „ma jól nézek ki!”.  🙂

Ennyit az album lelki hátteréről, és akkor most következzék pár technikai info is, jutalmul annak, aki végigolvasott. 😀 Az album 7,5*10 cm-es fotókból és papírokból áll, az alapja egy vászonpapír, aminek a közepébe zsebet varrtam, a kis karikás album utolsó lapját pedig ebbe a szebbe fűztem bele, ez az oldal tartja a borítóban. Ebbe a zsebbe rejtek egy levelet magamnak, az album mögé, hogy mindig tudjam majd, hogy mi okból született. Az egészet nagyon minimálisan díszítettem, csak csipikkel és matricákkal, meg pár shaker oldallal. Olyan vaskos a sok fotó miatt, hogy több, magasabb díszítést el sem bírt volna, meg nem is igazán éreztem szükségét. Pár oldalon varrtam is, de tényleg nem nagyon lihegtem túl, inkább a fotókon van a hangsúly.

Tenyérnyi kis cukiság lett, örülök, hogy elkészítettem. 🙂

Felhasznált termékek:

A divat én vagyok alkotócsomag

Apró betűmatrica

Nagy betűmatrica

Pici szívem

 

 

 

Még nem érkezett hózzászólás!

Hozzászólás most!