Monthly Archives: február 2018

Születéstől születésnapig

Szerző:Győri Erika

Rajta volt a listámon, hogy a kislányomról is készítsek egy olyan albumot, melyben minden hétről egy fotó szerepel olyan fotókkal, melyeken csak az arca látható. A nagyobbik gyerekemről is csináltam korábban ilyen albumot, nagyon gyakran nézegetjük. Izgalmas látni, hogy változott hétről hétre, hónapról hónapra. És ennek analógiájára olyan albumot is szeretnék készíteni, melyben...

Bővebben

Merse baba első napjai

Szerző: Mayer Veronika

Első baba érkezését várja a sógornőm, most már nagy izgalommal, mert Merse bármelyik pillanatban megérkezhet. Nagyon örültem, amikor a babás csomagot tervezte a Nőcsizma csapata, mert tudtam, hogy Szilvinek készíteni fogok egy albumot. A Párizs albumomat készítettem először traveler’s notebook jellegűre, és már akkor tudtam, hogy nem ez lesz az utolsó....

Bővebben

Huncut kisangyal

Szerző: Kocur Márta

Annyira vártam, hogy megkapjam a kishercegnős alkotócsomagot, már a tervezés során imádtam, de megtapintva felülmúlta minden várakozásomat – gyönyörű és nagyon bájos kis kollekció lett belőle! Rögtön el is határoztam, hogy egy albumot fogok belőle készíteni az én Lucámról az egy éves születésnapjára. Aztán, ahogyan a telefonomban nézegettem a fotóit, rábukkantam erre...

Bővebben

Még egy kis Karácsony

Szerző: Garabics Niki

Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem szereti, ha véget ér a Karácsony. És abban is biztos vagyok, hogy rajtam kívül még nagyon sokan szeretitek „A tél varázsa” alkotócsomagot. J Egyszerűen nem tudom megunni!

Úgyhogy kicsit visszaröpítelek Benneteket egy percre a karácsonyi időszakba ezzel az oldallal.

A készlet papírjait most...

Bővebben

Winter wonderland

szerző: Czakó-Radványi Piroska

Bea barátnőm decemberben ünnepelte a 40. szülinapját, pont a budapesti scrapklub napján. A klub karácsonyi találkozóján sajnos elmaradt a fotócserés játék, s mivel tudtam, hogy Bea is benevezett, megkértem Tamcsit, hogy küldje el a fotóját nekem, meglepem egy belőle készült oldallal. Ekkor derült ki, hogy Bea 4(!) képet is küldött, melyek közül...

Bővebben

Valentin napi dekoráció

szerző: Gellai Andrea

Ha Ti is készítettetek Valentin napra albumot, akkor biztosan kimaradt pár díszítőelem, és kisebb darab papírok.

Arra gondoltam, hogy csinálok valami dekorációt a szobába, mert a karácsonyit már nagyon ideje volt leszedni. Így viszont elég üres maradt a polc alja. :D

Pinteresten keresgélve találtam rá egyingyenesen letölthető vágófájlra. Természetesen kézzel is ki lehet vágni,...

Bővebben

Szerelmes dal – KIHÍVÁS

szerző: Ranga Sophie

A férjemmel sosem tartjuk a Valentin napot. Szerelmünk hajnalán egyszer adtam neki egy pici doboz bonbont, és azt hiszem, ezzel ki is ”maxoltuk” az ünnepet.

Az utóbbi évek meglehetősen strapásak voltak számunkra. Külön-külön, és a kapcsolatunkra nézve is. Csak annyit mondok: három...

Bővebben

Valentin

szerző: Gellai Andrea

Nos, mi nem tartjuk a Valentin napot, de ez az alkotócsomag annyira tetszett, hogy mindenképp szerettem volna belőle alkotni valamit.

 A Paper Issues (https://paperissuesstore.myshopify.com/collections/free-files) oldalon rengeteg szuper ingyenes vágófile van, onnan választottam ezt a virágos szívet.

Nem annyira pasis, de nekem nagyon tetszik. :D

Nagy fejtörést okozott, hogy a legnagyobb részt hogy rakjam ki egy A5...

Bővebben

“Megjapánkötöm” album – Monával

szerző: Tóth Mona

Sziasztok, a táborban mutattam egy japán kötéssel készült minialbumot, én csak lusta albumnak hívom mert villámgyorsan elkészül :) Ráadásul a kötésnek köszönhetően annyi lapot rakhatsz bele, amennyit csak szeretnél! ;)


A csomagban található sörkartonból vágj fel 2db 4"x6" méretű darabot és 2db 1"x6" méretű darabot, ez lesz majd az album váza.

Bővebben

Boldogság veled minden perc

szerző: Suhai Hajnal

A múlkor igértem, hogy a kis kuponfüzet után folytatás következik. 

Ha az embernek az unokaöccse egy picit a nevelt fia is, akkor a megredelt...

Bővebben